Életrajz helyett

Barta Zoltán - 1966-ban született Ózdon, jelenleg Egerben él. Gyermekkorától ír, a nagyközönség elé a kilencvenes évek közepén lépett ki. Első megjelenése "A visszatérő" című novellája, amely a debreceni Főnix Dala című folyóiratban látott napvilágot, itt a mai napig is publikál. Írásai az élet megmagyarázatlannak, misztikusnak tűnő helyzeteiről szólnak, ír különleges hangulatú novellákat, regényeket, de szülőföldjéről, a Bükki Hegyhátról szóló helytörténeti dolgozatokat is, valamint külföldi szerzők műveit fordítja magyarra.
Barta Zoltán műveiből néhány: A visszatérő (2004, novella), Gonoszjáró nap (2008, regény), Csengőszó (2009, novella), Sátai Füzetek (2004-2009, novellafüzér), Élőhely (2010, novella), Anomália (2010, novella), valamint a szerző által prózában elindított, úgynevezett spleen novella-sorozatból a Karnyújtásnyira a város (2010), Egy nap a háborúban (2011), valamint az Add vissza az aurámat! (2011) című írások.
A szerző 2011 elején két regényén dolgozik, az egyik ezek közül "A Meztelencsiga-zátony" végleges, a másik a már említett novellája alapján az Anomália munkacímet viseli.
Eddigi életútjáról és életrajzáról B. Traven gondolatait tartja követendőnek:
A szellemi értéket alkotó munkástól sohasem kell életrajzot követelni. Az alkotó ember életrajza a legkevésbé sem fontos. Ha az embert nem lehet műveiből felismerni, akkor vagy az ember, vagy a mű értéktelen. Ezért az embernek a művein kívül ne legyen más biográfiája. Műveiben bocsátja bírálatra személyét és életét.
[ B. Traven ]
További olvasmány-élményei, amelyek inspirációt jelentenek számára az íráshoz:
A feladatról és a pillanatról
Vigyázz arra, hogy ne mulaszd el a pillanatot, amely csak a te pillanatod, műved kivitelének végzetszerűen kijelölt időszaka. Kényelem, szöszmötölés, gyávaság, lustaság néha késleltetik feladatod kivitelét, noha szíved mélyén tudod jól, hogy az idő telítve van azzal, amit rajtad keresztül el akar mondani, s egy pillanatot sem mulaszthatsz, mert elmondja más helyetted, s nem úgy mondja el, ahogyan te jónak és igaznak hiszed. Tudományban, művészetben, irodalomban, közéletben vannak ilyen sürgető pillanatok, mikor egy igazság megérett és ki kell mondani. S ha úgy érzed, végzetesen éppen téged jelölt ki e feladatra a sors, ne késlekedj, mint a rossz színész, aki elmulasztja a jelenet végszavát.
Nemcsak műved van, az idő is van. S az időn belül megvan a te pillanatod, melyet nem szabad elmulasztani.
[ Márai Sándor: Füves könyv #142 ]
Logosz
A zseniális ember megnyilatkozása a történetben egészen kevés kivételtől eltekintve: az
írott szó, a könyv. Még ha nem is kifejezetten költő, író vagy gondolkozó, feladatát még akkor is
csak könyvben teljesítheti. A közvetlenséget vesztett életben csakis a közvetett, vagyis az írott
közlésnek van igazi jelentősége, mert a logosz töredékeit ez őrzi.
[ Hamvas Béla: Scientia Sacra I. ]
|