Emory King

[1931-1953-2007]


Írók bemutatásánál általában azzal szokás kezdeni, hogy röviden összefoglaljuk az illető életét, a munkásságára ható eseményeket, körülményeket. Emory King esetében ettől részben el kell tekintenem, hiszen jelen esetben az emberből úgy született író, hogy véletlenül találkozott össze későbbi rajongásának tárgyával, írásainak témájával, egy országgal, amelynek a neve: Belize. Felmerülhet azonban a kérdés: hogyan lehet egy országgal véletlenül találkozni?

King 1931.február 22-én született a floridai Jacksonville-ben. Hamar árvaságra jutott, a nagyszülei nevelték fel. Eredetileg vegyésznek készült, de nem érezte alkalmasnak magát erre a szakmára. Saját bevallása szerint is lusta volt, így azt az egyetlen lehetőséget tudta elképzelni, hogy egy íróasztal mögött keresse a kenyerét. 1949-ben "érettségizett", ezután a floridai állami egyetemen újságírást tanult, majd a Tampa Daily Times bűnügyi rovatánál dolgozott. Ezt a fajta munkát izgalmasnak gondolta, közel fél év alatt megunta és nyomasztónak találta.
Akkortájt találkozott négy személlyel, akik azt tervezték, hogy körbevitorlázzák a világot. King elképzelése szerint minden fiatal író körülhajózza a Földet legalább egyszer... Ennek megfelelően 22 évesen hozzálátott tervének megvalósításához: feladta a munkáját, és 1953 november elsején a már említett társasággal kihajóztak a tampai kikötőből. A floridai szigetvilág bejárása után a mexikói Yucatánba hajóztak, innen dél felé indultak tovább. Egy kalandos közjáték ismertette meg Kinggel Belize-t: miután Cozumelt elhagyták, megkérdezte a kapitányt, hogy innen hová mennek? Azt a választ kapta: Belize-be. King akkoriban még nem ismerte azt a vidéket, így unottan rálegyintett: túl fáradt vagyok már Mexikóhoz. Ekkor a kapitány tudatta vele, hogy Belize egy hely Brit Hondurasban [a gyarmati időkben ez volt az ország neve - BZ]. King, aki addig soha nem hallott Belize-ről, 1953 decemberének egy gyönyörű, holdfényes éjszakáján kényszerű ismeretséget kellett, hogy kössön az országgal, miután zátonyra futottak English Caye korallszirtjein. Hajójuk nem süllyedt el, de nagyjavításra szorult. A legénység Belize [City]-be kényszerült, ahol King rácsodálkozott a gyönyörű egzotikus országra, de ami számára a legfontosabbnak bizonyult: angolul beszéltek az emberek!
A hajó javítása anyagi csődbe döntötte a társaságot, később, amikor úgy határoztak, hogy egy öreg gőzhajóval vontatva juttatják haza Floridába további javításra, King úgy döntött, hogy ő maga nem megy, Belize-ben marad. Ekkor 22 éves volt, attól kezdve halála napjáig rajongással írt és beszélt Belize életéről, kultúrájáról, népéről.

A hetvenes évek elején publikálni kezdett a Belize Times című helyi lapban, ez hamar elvezetett az első könyve megírásához. Azóta már mintegy tizenöt mű született belizi tapasztalatairól.

Emory King 2007 augusztus 14.-én belizi otthonában, Hattievillben elhunyt.

Jelentősebb művei:
[Hivatalos magyar nyelvű fordítás még nem készült egyik könyvről sem, így az eredeti, angol nyelvű címet jelzem. A lábjegyzetben elérhető linken, a szerző honlapján elolvashatóak a könyvek ismertetői - angolul.]

Hey Dad - This is Belize
The Great Story of Belize Volume I
The Great Story of Belize Volume II
How to invest or retire in Belize
I Spent It All In Belize
Belize 1798 - The Road to Glory
The Little World of Danny Vasquez
Emory King's Driver's Guide to Beautiful Belize
Slavery in Belize - A Family Affair

   


  

Publikációkból fordította és összeállította: Barta Zoltán. Emory King források: EmoryKing.com, Emory King Wiki, Twenty Questions, Emory King dead at 76, Belize.