Sáta hivatalos történetének áttekintése
A Borsodi Levéltárban fellelt oklevelek alapján Sátát első alkalommal 1281-ben említik. 1301-re a földesúri vagyongyarapodások, adományok és szerzemények által a faluhoz tartozó területek nagysága azt eredményezi, hogy Sáta az évre már Omány határosa is. A falu első birtokosai a Báriusok voltak, őket a XIII. század elején új adomány címén iktattak be Sáta birtokába. A XIV. század végén a Báriusok új adományt szereztek a községre, ezzel engedélyt kaptak arra is, hogy a hét második napján hetivásárt tartsanak. Ezzel olyan módon járultak hozzá a falu fejlődéséhez, hogy a piactartás megnövelte a falu központi helyzetét e vidéken. A falu határában fekvő Akasztó-domb jelzi azt is, hogy a központi szerephez mérten Sáta pallosjogot is kapott. A XVI. század közepére Sáta a térség legnagyobb községei közé emelkedik. 1546-ban 12 porta, 1598-ban 21 ház állt a faluban, bírót is választottak.
Az 1500-as évek derekán a török pusztította a falut, majd 1564-ben a pestis is dúlta. Az 1600-as években Sáta lakossága fegyverrel tört rá a mezőn körmenetben lévő várkonyiakra a Ladány-völgyben lévő szőlők [Szurdok-szőlők] birtoklásáért. A reformáció errefelé is elterjedt, 1610-ben már önálló egyház volt a faluban, a török kiűzése után a református egyház hanyatlani kezd, majd később Sáta teljesen katolikus faluvá válik. Az 1784-87-es összeírásban a falut 84 lakóházban 106 család lakta, összesen 656 fővel. Ekkor a birtokosok Dessefy Árpád és Kubinyi Gáspár voltak.
Az 1942 körül kiadott Vármegyei Krónikákban már 290 belterületi és 8 külterületi házban összesen 1413 mind magyar főt [685 férfi és 728 nő] számláltattak. A falunak vasúti megállóhelye, állomása, körorvosa, védőnője, szülésznője, gyógyszertára és járványkórháza is van. A közoktatást a 3 tanerős elemi iskola látta el, kulturális életét egy közkönyvtár, rk. dalárda és a Levente Egyesület gazdagította. A falu gazdasági életét a Sátai Takarékpénztár pezsdítette fel, a kereskedelmi forgalmat a Hangya Szövetkezet üzlete, 4 szatócsüzlet, egy építő- és tüzelőanyag telep, 4 italmérés, 2 szikvízgyártó és egy cementárugyár bonyolította. Sáta az I.világháborúba 114 katonát küldött. A II.világháború a faluban 1944.december 21-én ért véget. 1948-ra Sáta önerőből megoldotta a község villamosítását. 1961-ben megépült az új, öt tantermes iskola. Ugyanebben az évben alakult meg az Aranykalász mezőgazdasági termelőszövetkezet, amely 179 taggal 1746 holdon gazdálkodott.
A falu jelene az új évezredben a túlélés és a csendes szinten maradás között ingadozik. Lakóinak életét, a környék gazdasági helyzetét nagyban meghatározta a közeli ipari létesítmények bezárása, felszámolása. Az ózdi gyár, a putnoki és királdi bányák [ahol a Bükki Hegyhát lakóinak tömege dolgozott] bezártak, helyettük viszont nem létesültek még csak hasonló munkaerő-felvevő vállalkozások vagy állami üzemek sem. A meglévő és az ebben a gazdasági helyzetben létrejövő vállalkozások igyekeznek hozzájárulni ahoz, hogy a környék megtartsa munkaképes lakosságát, esetlegesen ne vigyék magukkal a Magyarország más táján munkát vállalók az egész családjukat is, magára, és ezzel sorsára hagyva a Bükki Hegyhátat, Sátát.
Sátai hírblog itt >>>
Az ózdi gyár maradványainak látképe a Drótos-tetőről [Aranyasszony-kert]:
|
